Ma is él a legenda

KÖZÉPKORI KEZDETEK

Az Orfűi Malmok történetét több évszázad eseményei, a történelem viharai, családok, sorsok, egyéniségek alakították olyanná, mint amit ma megismerhetünk. A történet ködös kezdete a 13. századra vezethető vissza. A természet adta lehetőségeket kihasználva telepedik meg itt az ember a középkorban, ennek tettenérhető bizonyítéka az a rom, mely a malmok melletti erdőség egyik kiemelkedésén, a forrástól alig ötven méterre fedezhető fel. A feltehetőleg ciszterci szerzetesek jelenléte és egyéb tényezők igazolják, hogy a területen már legalább nyolcszáz éve éltek kis magyar közösségek.

A MECSEKI MALMOK VIRÁGKORA

A török hódoltság korából nincsenek őrlésre utaló nyomok, ugyanis a vidék elnéptelenedett. Éppen ezt a demográfiai űrt voltak hivatottak betölteni azok a 18. század során tömegesen betelepített német és osztrák közösségek, kiknek sorai közt ott volt Baranya leendő molnársága. Az újonnan érkező molnárcsaládok számos új duzzasztási hely létrehozására kaptak engedélyt, de sokan régi, középkori malomhelyeken építettek új malmokat. Így térhetett vissza az élet az Orfű-patakra. 

A NICSINGEREK

A mai vízimalom épülete a 19. század közepén épült. A vízikerék ekkor még malomkövet forgatott, de a változás nem sokáig váratott magára. A századforduló után a malom Nicsinger Henrik vízimolnár birtokába került, és az új tulajdonos néhány év múlva jelentősen átalakította.

Ekkor kerültek a malomba a hengerszékek és a hengeres őrléshez kapcsolódó – gabonát előkészítő és a lisztek (és egyéb köztes és végtermékek) osztályozását végző szerkezetek, melyeknek zöme akkoriban friss találmánynak számított.

A malom 1947-ig volt a család birtokában, a II. világháború után a családot német származása miatt kitelepítették az országból.

A HANYATLÁS

Bár a Rákosi-korszak malomrombolóitól megmenekült, a malom nem sok szépet látott az ötvenes és hatvanas évek során: a gépeket széthordták, a malomárkot betemették, az épületet raktárként használták.

AZ ORFŰI SKANZEN TERVE

A malom megmenekülése a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a Pécsi Tervező Vállalat és a Malomipari Vállalat munkatársainak volt köszönhető. Az eredeti elképzelés szerint itt épült volna fel Baranya megye szabadtéri néprajzi múzeuma, végül azonban anyagi forrás és a szakmai irányítás hiánya miatt csak a vízimalom épületének helyreállítása készült el 1970-ben.

Ekkor sikerült visszaállítani a békebeli állapotokat, és létrejött a múzeum. 1974-ben a mekényesi szárazmalom áttelepítésével bővült a múzeumi bemutatás.

A MALOM ÚJRA ÉLETTEL TELIK MEG – A FÜZES CSALÁD

A kilencvenes évek elején ismét nagy változás történt: a vízimalom újra egy molnárcsalád gondviselése alá került. Füzes Antal és Füzes Péter régi vízimolnárcsalád leszármazottjaiként lehetőséget láttak a kis malomban, és bár a modern malmok világa ekkor már rég más utakon járt, mégis belefogtak a munkába. 1994 nyarán – a múzeumi feltételek megtartása mellett – hazánk egyetlen, működési engedéllyel termelő patakmalma lett az orfűi.

ÚJ MALOM SZÜLETIK

Az Orfűi Malmoknál 2016 óta egy működő papírmalomba is beléphetünk. A Kárpát-medence déli részén ez a malomtípus nem maradt fenn, így az új orfűi papírmalom egy majdnem eltűnt mesterség újjáélesztésének egyik fontos helyszíne lett.

A malom tervezésekor 18. és 19. századi baranyai papírmalmok karakteres jegyeit vettük figyelembe. Az épület és a benne működő műhelyek hűen idézik az európai papírkészítés 20. század előtti állomásait. A papírkészítés itt nem csupán múzeumi látványosság, a malomban ugyanis tényleges termelés folyik.