A lélekmadár-faragó

Egy kihalófélben lévő mesterséggel, a lábbal hajtott faesztergályozással is megismerkedhetnek az orfűi kézműves házba látogatók.

„Fontos célként tűztem ki az életemben, hogy ezt a népi mesterséget újjáélesszem”, mondja Tóth Árpád esztergályos mester, aki több mint harminc éve részese az egykori molnárházból újjávarázsolt kézműves ház életének. A régi mesterséget máshol is életre kelti, Bikalon a középkort idéző látványműhelyében mutatja be a fa megmunkálását.

Már gyerekként szívesen figyelte a környezetében kézműveskedő embereket, „a kosárfonó szomszédot, a fafaragó apámat. Szerettem hallgatni, ahogy a kötőtű csörög anyám kezében, miközben ruhákat készít nekünk”. Nyolcévesen kapta meg első, várva várt kését édesapjától. A „fa és a fával való foglalkozás szeretete” egyenesen vezetett oda, hogy az iskola mellett előbb hobbi, majd pénzkereső foglalkozássá váljon számára. „Önhatalmúlag kineveztem magam asztalosnak, és bútorokat, székeket készítettem. De az ajtó és az ablak sem állt távol tőlem”, meséli, hogyan vált autodidakta módon a szakma művelőjévé.

Idővel a faesztergályozás újjáélesztése, a kézműves hagyomány megőrzése, bemutatása vált missziójává. Korabeli képek és leírások segítségével rekonstruálta és készítette el saját madzagos, lábbal hajtható esztergáját, amivel a fatálakat, fából készült használati tárgyakat készíti. „Sokan összekeverik az asztalosi munkával, ám az esztergályos fafaragó egy másik szakma”, hívja fel a figyelmet Árpád.

Az esztergályozás felélesztése Orfűn kezdődött a nyolcvanas években megalakult Baranya Megyei Fafaragók Baráti Körében. „A Megyei Művelődési Központtól kaptunk egy lehetőséget, hogy a múzeumként akkor már látogatható orfűi vízimalom melletti igen elhanyagolt molnárházat és környékét rendbe hozva, műhelyt alapítsunk.” Így vált elsőként az istálló a ma is működő műhellyé. Cserébe „kicsit mindenhova kellett dolgozni, például ha jött a uránbányától faanyag, akkor készítettünk padokat” a városnak.

A rendszerváltást követően a fafaragók mellett működésbe lendült a vízimalom is Füzes Péterék munkája révén. A malmok környéke a hagyományőrzés helyszíne lett. A fafaragók 1998-ban alakították meg az Orfűi Kézműves Egyesület, amely „a mai napig egy nyitott társaság mindenféle kézműves tevékenységre”.

„A régi, kihalófélben lévő mesterségek elsajátítása és továbbadása közös szenvedélyünk”, magyarázza Árpád, aki bemutatókon, táborokban viszi tovább az esztergályos mesterséget. „Ez nem passzió, itt maradandó értéket teremtünk, ami komoly hozzáállást igényel.”

Szerencsére mindig van, aki ezt megbecsüli, és ha nem is mindenki tud elsőre „lélekmadarat” faragni, egy mester mellett még ma is kitanulhatja a fafaragás alapjait!