Új vízjelek érkeztek a Papírmalom műhelyébe

Az egy tucat szitakeret, köztük olyan, magyar címert ábrázoló ritkaságokkal, amelyekkel három évtizeddel ezelőtt a Köztársasági Elnöki Hivatal vízjeles papírjait készítették, Tátrai Károly pincéjéből kerültek hozzánk. Karcsi kivételes szakember, kapcsolatunk régre vezet vissza, hiszen ő mutatta meg először a papirkészítés fogásait, technologiáját. Nagyon örülünk neki, hogy ezek a felbecsülhetetlen értékű ipartörténeti tárgyak jó helyre – és újra használatba kerülnek. 

Ha a kézzel merített papírlapot a fény felé fordítjuk, a legtöbb esetben azonnal szembetűnik egy érdekes rajzolat: a papír vízjele. (…) A latin eredetű „filigrán” kifejezés a filum és a granum, vagyis a szál és a mag szavak összetételéből származik, utalva a vízjel elkészítésének módjára. A papírlapban megjeleníteni kívánt ábrát ugyanis vékony drótból, fémszálból készítették, és a merítőszitára erősítették fel.  A vízjelek elsősorban a papírkészítő műhelyek azonosítói voltak, védjegyként csak bizonyos területen belül érvényesülhettek. Egy-egy híres papírmalom vízjelét távolabbi tájakon többen is átvették. A papírmalmok azonban általában mindenütt törekedtek arra, hogy saját vízjelükkel forgalmazzák termékeiket, ezért a papírmalmok számának növekedésével együtt nő a vízjelek száma is.
(…)
Miért látszik a papíron a vízjel? A kérdésre a papírmerítés módja adja meg a választ: a merítőszitán levő híg papírpép elfolyó víztartalmát a merítőlegény rázással késztette gyorsabb távozásra. A fő cél az volt, hogy szitán a rostokat a rázással összekuszálja, és eközben egyenletes vastagságú papírlapot hozzon létre. A szitára erősített, vízjelet formáló fémhuzalból készült ábra a rajzolat helyén azonban némileg gyengítette a papírlapot, hiszen azon a helyen kevesebb volt a rost, vékonyabb lett a papír.

További érdekességek olvashatók a vízjelekről Kalmár Péter: A kétezer éves papír című könyvében, ahonnan a fenti részletek is származnak.

A Papírmalomban eddig a három egykori baranyai a hirdi, pécsi és pécsváradi papírmalomból származó vízjelekkel lehetett találkozni, ezek bővülnek ki nemsokára Tátrai Károlytól érkezett vízjelekkel. A merítősziták fa keretei sajnos nagyon rossz állapotúak, így először ezek felújításra szorulnak. Füzes Veronika készíti az újakat, amik tradícionális angol mintára készülnek majd el, specialis csapolásokkal, mahagóni fát felhasználva (ez az igazi merítőszita fája) – ezek már igazi igáslovak lesznek, akár napi több száz ív készítésére alkalmasak.  Először óvatosan leválasztja a régi keretekről a vízjelet hordozó foszforbronz szövetet, majd ez kerül at az új fa keretre.

A restauráció után néhánnyal a Garat polcain biztosan találkozhatnak majd a vendégeink!