Júliusban jön a 8. Sziget Zenéje Fesztivál, a malmok ír hétvégéje

Mintegy véletlenül bepottyant hozzánk a Limericki Egyetem néhány ír zene szakos hallgatója 2017 nyarán, és megmutatták nekünk, hogy ők hogy tanulják és művelik az ír népzenét. Így kezdödött minden, azóta minden évben legalább három napra teljesen az ír zenére hangolódunk. Sok vendégünk már automatikusan írja a naptárjába: július második hete – Orfűi Malmok, Sziget Zenéje.

Azóta a bizonyos első év óta már sok nagyszerű zenészt köszönthettünk, és nagyon sok gyönyörű dallam hangzott el a Garatban és a  malomudvarban. Az előadók csapata azóta népesebb lett, de az eredeti keménymag is itt van velünk évről-évre, minden nyáron. Az ír dallamok mellett a fellépők széles repertoárja okán néha megjelenik a breton, svéd és angol népzene. És hogy ne csak a fülek örüljenek, táncházzakkal szoktuk színesíteni az estéket.

Aki hangszerrel érkezik a fesztiválra, annak van esélye néhány órás délelőtti zenés kurzusokon részt venni, este a koncertek után pedig a fellépők vezetésével kezdődnek a zenei sessionök. Az ilyen közös-zenélős alkalmak mindig megszülik azokat a felemelő pillanatokat, amiknek emléke sokunknak egész évre szóló élmény és táplálék, útravaló a következő évi fesztiválig.

A “Zenélő égererdő” a fesztivál talán legkülönlegesebb off-programja, ami egy vezetett erdei sétát jelent a gyönyörű Vízfő tanösvényen. Az ösvény állomásain rövid zenés meglepetések várják a résztvevőket. Ezt az élményt nehéz leírni:

valahogy mindig az az érzésünk, hogy ennek a zenének tényleg a zöld erdő és a patakpart az igazi otthona.

Sziget Zenéje Fesztivál

Orfűi Malmok, 2024.07-12-14.
IDŐPONTPROGRAM
JÚLIUS 12.
18:30Megnyitó 
19:00A fesztivál vendégeinek közös koncertje
20:00Susan Coleman & Simon Pfisterer koncertje
21:00 Session: örömzene
JÚLIUS 13.
10:00Hangszeres oktatás (jelentkezés: +36209413397)
16:00A zenélő égererdő – különleges zenés túra a Vízfő tanösvényen
a hétvége zenészei
19:00Sylvain Pourtier, Seán Kellegher és Brewen Favrau
20:30Ír táncház
22:00Session: örömzene
JÚLIUS 14.
10:00Hangszeres oktatás (jelentkezés: +36209413397)
19:00Antonia Wernig
21:30Session: örömzene – fesztiválzárás

Hasonló bejegyzések

  • Fordított mandulatorta szilvával és fügével (26 cm-es kapcsos formához)

    Ezúttal egy olyan sütit választottam, aminek az elkészítése nem túl bonyolult és otthoni körülmények között is egyszerűen kivitelezhető. Az eredmény egy szép fényes, mozaikos tetejű, izgalmas torta, amely kényeztetően szaftos és pikáns. A tortát szeptember utolsó hétvégéjén készítettem el otthon, amikor épp nem a malom cukrászműhelyében dolgoztam. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy Orfűn a kertünkben két…

  • Volt egyszer egy Orfűi Skanzen II.

    Kevésbé ismert, hogy a hatvanas évek végén nagyszabású tervek születtek a szentendrei és majd féltucat vidéki skanzen mintájára szabadtéri múzeum létesítésére Orfűn. A vízimalom köré tervezett múzeumfalu grandiózus méreteit jól érzékelteti, hogy mintegy 130 épület felhúzását tervezték. Az Orfűi Skanzen történetét Neichl Noémi néprajzos muzeológus írta meg nekünk. A sorozat második része következik.

  • A Medvehagyma Ház

    “Hiszitek vagy sem, Orfűn ma is él egy sárkány. Látni szerencsére rég’ nem látták, de bárki meggyőződhet arról, hogy még mindig itt van. Amikor megfürdik sziklaodújában, a Sárkány-kútból csak úgy buzog fel a víz. Bizony ilyenkor, ha figyelmesen fülelünk, még a sárkány szörcsögése is hallatszik.”

  • A mohácsi liszt ereje

    „A jó lisztnek összetartó ereje van a szakmában”, vallja Bányai Diána, a mohácsi Garat Malom cégvezetője. Az Orfűi Malmokban évek óta a lisztjeikből készülnek a kenyerek, pék- és cukrásztermékek. A mohácsi malomcsapata lelkiismeretes és lelkes munkájának gyümölcse hamar országos hírt hozott. A malom több mint százéves hengerszékei ugyanis saját búzából, kézi ellenőrzéssel készítenek magas minőségű…

  • „A természet az én világom”

    „Az életemben szinte az összes utazásom a lovakról szólt, de ha most elindulnék, biztosan a növények kerülnének középpontba. Erre szeretnék építeni”, meséli a korábban lovak tréningezésével foglalkozó Füzes Orsi. Ma már, amikor éppen nem abaligeti gazdaságát és olajprés műhelyét építi, az Orfűi Malmok gyümölcsösét és bemutató ültetvényét gondozza.