|

Közlekedés május 29-30. között az Orfűi Malmoknál

A hétvégén több rendezvény lesz az Orfűi Malmok területén, ezért több közlekedési korlátozás is várható a látogatóink biztonsága érdekében. Készítettünk egy térképet a forgalomcsillapított övezetekről és a megváltozott közlekedési rendről.

Május 29-én (szombat) és május 30-án (vasárnap) 10:00 – 18:00 között:

Zsákutca táblát helyezünk ki az Ady Endre utca, a Dózsa György út, illetve a Barlangkutató utca, illetve az Ady Endre utca és a Dobó utca bejáratához. Az orfűi lakosok, nyaralótulajdonosok, horgászok stb. egy irányból természetesen behajthatnak, az átmenő forgalom azonban nem lehetséges.

Behajtani tilos táblát helyezünk ki az Orfűi Malmokhoz vezető útra a hídnál és a pajtánál. A hétvégén a forgalomcsillapított időszak alatt a malmok területén gépjárművel tilos a közlekedés.

Parkolás: a hétvégén erősen javasoljuk a Kistó strand melletti parkoló használatát, majd a rövid sétát hozzánk. A Malmok közötti útszakasz le lesz zárva, a zsákutca táblák és a behajtani tilos táblák közötti útszakaszon pedig korlátozott lesz a közlekedés.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük, várjuk vendégeinket sok-sok szeretettel! Figyeljünk, vigyázzunk egymásra!

Hasonló bejegyzések

  • Volt egyszer egy Orfűi Skanzen II.

    Kevésbé ismert, hogy a hatvanas évek végén nagyszabású tervek születtek a szentendrei és majd féltucat vidéki skanzen mintájára szabadtéri múzeum létesítésére Orfűn. A vízimalom köré tervezett múzeumfalu grandiózus méreteit jól érzékelteti, hogy mintegy 130 épület felhúzását tervezték. Az Orfűi Skanzen történetét Neichl Noémi néprajzos muzeológus írta meg nekünk. A sorozat második része következik.

  • Medvehagyma Fesztivál 2026

    Az idei Orfűi Medvehagyma Fesztivál két napja április 25 és 26. A fesztivál Orfű sok helyszínén párhuzamosan zajlik, és főleg gasztronómiai programokból áll. Nálunk a malmoknál lesz több féle népzene, táncházak, családos programok, kézműves bemutatók és foglalkozások. Az Orfűi Kézműves Egyesülettel közös szervezésben a következő programokat kínáljuk a fesztivál két napjára.

  • „A természet az én világom”

    „Az életemben szinte az összes utazásom a lovakról szólt, de ha most elindulnék, biztosan a növények kerülnének középpontba. Erre szeretnék építeni”, meséli a korábban lovak tréningezésével foglalkozó Füzes Orsi. Ma már, amikor éppen nem abaligeti gazdaságát és olajprés műhelyét építi, az Orfűi Malmok gyümölcsösét és bemutató ültetvényét gondozza.

  • Előre tekintve

    A 2026-os év rendezvényeit tervezgetve már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyrészt olyan programokat kell megszervezni, amik évről évre ismétlődő sorozatok részei, így az alaptémáinkon már nem kell sokat gondolkodni. A megszokott dolgokat szeretnénk jó arányban keverni az új elemekkel, hogy a jól bevált dolgok is mindig izgalmasak maradjanak. Itt egy kis összefoglaló ezekről…

  • Egy jó gazda a malom szigetén

    “Mindig megnézem a használható anyagokat a környezetemben, hogy mivel lehet, miből tudok még dolgozni. Nem szeretek kidobni feleslegesnek vélt dolgokat” – magyarázza Tankovics Csongor. Jelezve, hogy a helyi alapanyagok használatát tényleg majd minden munkakörben előnyben lehet részesíteni. Csongor ősz óta az Orfűi Malmok “mindenese”, mint megjegyzi, talán ez a szó írja le leginkább a pozícióját….