A tészta meghatároz

„Nagyon jótékony hatással van rám, amikor a tésztával dolgozom” – jegyzi meg Toader Tibor, aki február óta erősíti a pékműhely csapatát. „Ilyenkor földelek, ahogy egy ismerősöm fogalmazta meg”, teszi hozzá nevetve a pékszakmát gyakorlati tanulással elsajátító egykori kereskedelmi vezető.

Tibor ugyanis 15 éven át egy nagy cégnél dolgozott agrárterületen, mint kereskedő és később vezető. A karrierváltást tervezett regenerálódás is megelőzte, de sokáig nem tudott tétlenül ülni. „Magát a kenyerezést ismertem, hosszú évek óta sütök otthon a kenyeret, régi családi receptekből tortákat, süteményeket. Úgyhogy nem minden alap nélkül, de lényegében nulla gyakorlati tapasztalattal telefonáltam, amikor az ismerősök szóltak, hogy a malomnál péket keresnek. Elmentem a próbanapra – és azóta itt vagyok.” Saját bevallása szerint azóta „rengeteget tanultam, tudom a folyamatot és most már magabiztosan végzem el.”

A tapasztalat hiánya nem jelentett hátrányt, Tibor szerint a legtöbb foglalkozást megfelelő hozzáállással és nyitottsággal, szorgalommal el lehet sajátítani. Számára nem volt furcsa a hirtelen váltás, sosem állt távol tőle a fizikai munka. Legtöbbször ráadásul nem kell agyalni, pontosan tudod, miből mennyit és mennyi ideig kell csinálni ahhoz, hogy elvégezd a munkádat. Ráadásul Orfű „meghatározó hely az életemben, nem csak nyáron szerettem, de tavasszal, ősszel és télen is. Korábban sokszor megfordultam itt, mindig éreztem a jó energiákat, szimpatikusak voltak.” 

Míg korábban a tervszámok és a napi szinten százas nagyságrendű telefonok határozták meg a napját, úgy most a tészta tölti ki. „Újra tanulom, hogyan kell lassulni. Élvezem, hogy más a  felelősség jellege: megcsinálod, amit meg kell, kisöpröd, amit ki kell, és szinte azonnal, közvetlenül látod a munkád eredményét” – magyarázza Tibor, mi jelenti számára az újdonságot. Számára a munka a pékműhelyben azért is sokat jelent, mert itt élelmet állíthat elő, van annak egy szépsége, hogy ételt készítesz másoknak – szemben a kereskedelemmel, ahol nem történik értékteremtés. 

Mivel a régi foglalkozása „brutál sok adaptációt kívánt meg”,  a váltást sem érezte nehéznek. „Magam is társasági ember vagyok, itt pedig összetartó közösség van. Ez sokat jelent.” Bár korábban nagyon unalmasnak képzelete el a kemencézést, meglepődve állapította meg, hogy két hét után, mikor Jani először beosztotta, megérintette valami, miközben nézte, hogyan sülnek ki a kenyerek. 

Hasonló bejegyzések