„Amikor tészta és kemence először összeér”

Ez a pillanat izgalmasabbnak tűnt, mint egy laborban dolgozni”, meséli az Orfűi Malmoknál pékként dolgozó Dobó Farkas, miért hagyta ott az egyetem kémia szakját. A nyári munkából „életre szóló hivatás” lett, az első szezon óta eltelt négy év alatt kitanulta a pék szakma és a kemencézés alapjait Kata és Zsombor mellett. Amúgy „a kenyérsütésben is ott van a kémia, a kovászolás is tulajdonképpen az”, magyarázza, hogy bár a kémia iránti szeretete nem múlt el, de egy számára élhetőbb világgal találkozott a Malmoknál.

A gimnázium után nyári munkát kereső Farkas 2018-ban talált rá leendő munkahelyére, és a találkozás fordulópontot jelentett az életében. Az első napokban választhatott, hogy malomtúrákat vezet, vagy a kenyérsütésben segédkezik. Végül belső megérzés alapján ez utóbbi mellett döntött, nem is sejtve, hogy később első éves egyetemi hallgatóként otthagyja a tudományos pályát a pék szakmáért. Az Orfűi Malmok világa nagyban hozzájárult a döntéshez, „elvarázsolja az embert a hely nem csak látogatóként, de ott dolgozóként is”.

A kenyérsütés mellett a “háztáji” feladatokban is segít, mindenben, ami hozzátartozik a mindennapi ügymenethez. „Igazán jó érzés, hogy értéket adhatok hozzá”, meséli a vízimalom mellett hamarosan megnyíló pékműhely leendő pékje. Addig is a kemencés házban tölti ideje nagy részét, ahol a kemence felfűtése igazi rituálé, és a tésztakészítéssel egyenrangú feladat. „A kettő összehangolása nem egyszerű, de felemelő érzés, ha a végén tökéletesre sül a kenyér. Az egész szépsége egyben az, hogy nem mindig sikerül a tökéletes.”

A kenyérsütős napok reggele mindig a kemence begyújtásával indul, csak ezután kezdődik a tésztagyúrás, majd párhuzamosan halad a két folyamat. „A legjobban a kenyér bevetését szeretem”, emeli ki Farkas azt a pillanatot, amikor tészta és kemence először összeér. „A kemencét miután felfűtöttük, kitakarítottuk, a péklapáttal bevetjük a kenyereket, azaz sorba rakjuk őket a kemence padlóján”. Ezt megelőzően „a kenyér bevágása is mindig jó mozzanat. Nem tudjuk előre, pontosan hogyan fog kinézni a kenyér, de a bevágással arra törekszünk, hogy szép legyen.”

Bár a sütés magányos munkának tűnhet, a Malmok egyik nagy erénye a csapatmunka. „Mindenki tisztában van a feladatával, és arra törekszik, hogy a lehető legjobban elvégezze.” Ezt jól bizonyítja az augusztus huszadikai maratoni kenyérsütés élménye, amikor 24 órán belül hatszor izzik fel a kemence, és „mindannyian ott vagyunk a malomnál, éjszaka és hajnalban is sütünk”. A füst és a meleg mind hozzátartozik a munkához, „koszos, füstös, izzasztó, de csinálom, mert szeretem, hogy a végén kenyér lesz belőle.”

Hasonló bejegyzések

  • Bemutatjuk beszállítóinkat: Keserű Zoltán tojásteremelő

    Egy cukrászműhelyben a tojás legalább annyira fontos hozzávaló, mint egy pékségben a liszt. Az Orfűi Malmoknál odafigyelünk az alapanyagokra, gondos tervezés előzi meg, honnan szerezzük be őket. Hiszünk a hosszú távú partneri együttműködésekben. A tojások évek óta Keserű Zoltán tojástermelőtől érkeznek, aki immár tíz éve fogott bele a családi vállalkozásba. Emelett főállásban Ócsárd polgármestere.

  • A Fél/sziget zenéje Orfűn

    Hogyan kerül Orfűre az ír zene? Július 9-11. között ötödik alkalommal rendezzük meg a fesztiválunkat a Malmoknál, különböző országokból érkező és különféle hangszereken játszó zenészbarátainkkal. Közös bennük az ír muzsika szeretete, és hogy mindannyian Írországban tanultak nagy mesterektől, Limerick és Ennis városok zenei session-univerzumában szippantották magukba a muzsikát. Az esti koncertek és nyitott közös zenélések…

  • Minél nagyszerűbbet

    Az Orfűi Malmok pajtapékségének csapatát erősíti Nádori Jani, akinek a személyében egy hivatásához végletekig elkötelezett szakembert ismerhettünk meg. „A tészta az tészta”, summázza tömören és életfilozófiának is beillően, amikor a szakmai hitvallásáról kérdezzük. 

  • Amikor minden gramm számít

    “Szeretem a letisztult környezetet, a bíbelődést a kicsiny virágokkal, amiket díszítésként a süteményekre teszek, szeretem, hogy itt minden gramm számít” meséli Gáspár Blanka, az Orfűi Malmok süteményeinek (és főleg macaronjainak) legfőbb készítője. Blanka szavai jól jelzik, hogy nem véletlenül lett cukrász. Sütött már nálunk kenyeret, készített kávét, de azért a szíve mindig visszahúzta a habzsákhoz. 

  • Május elsején nyitnak a malmok

    Május elsejétől újra látogatható a malommúzeum. A vezetett túrákon megismerhető a malmok és a több mint száz éves szerkezetek működése. Öröm számunkra, hogy ismét mesélhetünk a különböző meghajtású és funkciójú malmokról, a malmok történetéről, a hajdani molnárok életéről, szakmájuk sokszínűségéről, a papírmerítésről és a gabonaőrlésről.