A szárazmalom

Te meg tudnád mozdítani az orfűi szárazmalom csaknem kétszáz éves járgánykerekét?


A régiek két lóval hajtották meg a kilenc méter átmérőjű kereket, ami aztán működésbe hozta a szárazmalom őrlőkövét. A szerkezet ma is működőképes, vállalkozó szellemű látogató megmozdíthatja, hogy átélje azt a munkaerőt, ami az óriási malom életre keltéséhez szükséges.

Kevesen tudják, hogy a hatalmas malomszerkezet nem volt mindig itt, eredetileg az észak-baranyai Mekényes szárazmalmában szolgált a második világháborúig. Akkor szállították ide, amikor az orfűi vízimalom mellé felépült a mekényesi épület hű mása 1974-ben. Azóta a 19. századbeli őrlőeszköz ugyanúgy dolgára készen áll. Az állati erővel hajtott járgányos malom már a középkorban is népszerűségnek örvendett, mivel nem volt szükség hozzá vízre, és nem függött a molnár munkája az időjárástól sem. Még mi is egyszer kipróbáltuk lóval meghajtani!

Hazánkban már csak négy szárazmalom őrzi a gabonaőrlés 19. század közepéig meghatározó technológiáját. Ekkor a gőzmalmok megjelenésével fénykoruk leáldozott. Az Orfűn nyugdíjas éveit töltő járgányos szerkezet lényegét a hatalmas fakerék adta, mely 400 fog segítségével közvetítette a hajtóerőt az őrlőkövek számára. A Jakab-hegyi vörös homokkőből készült kövek őrölték a gabonaszemeket, majd az őrleményből a malomipar első automatizált szitájával, a gatyaszárszitával választották ki a lisztet.

A régi molnárok a kor mérnökei voltak. Egyedi, rafinált megoldásokkal gazdagították malmaikat, ahol a szükség és az igény megkívánta. A mekényesi malomban például olajprés is működött. Amikor a molnár éppen nem lisztet őrölt, a préseléshez készítette elő, darálta meg az olajos magvakat, kihasználva a hatalmas járgánykerék hajtóerejét. A darálást áztatás, pörkölés, végül préselés követte. Ez utóbbit két óriási, egyenként másfél tonnás, hat méter hosszú préselő gerenda végezte, amelyet egy nagy kézikerékkel hoztak működésbe.

A szárazmalom részeként az Orfűre áttelepített prést régen lámpaolaj készítésére használták. A lisztnél drágább olajat azonban csak a gazdagok vásárolták világításhoz. A molnárok sokoldalúságát találékonyságuk is erősítette. A szóbeszéd úgy tartja, mivel sok magvat kellett megpucolni a préseléshez, a molnár falubeli családokat bízott meg az időigényes, aprólékos munkával. A gyerekek pedig minden bögre pucolt tökmagért valamilyen jutalmat kaptak cserébe fizetség gyanánt.

Ha mégsem sikerülne a járgánykereket megmozdítani, ne szomorkodjunk! Az itt kiállított, ókori eszközök mintájára készült, több mint százéves kézimalmot is igazi élmény életre kelteni.

De vigyázzunk! Az orfűi szárazmalom pici ajtaján belépve mindig van valaki, aki ha nem figyel, beveri a fejét a szemöldökfába!

Hasonló bejegyzések

  • Kötelező krém

    A frangipán egy közkedvelt francia cukrászkrém, nagy klasszikus, és szerencsére egyre több süteményben köszön vissza hazánkban is. A krém hagyományosan mandulalisztet, vajat, cukrot és tojást tartalmaz, sokszor vaníliával vagy egyéb ízesítőkkel kiegészítve.

  • „A malom gondozására megéri feltenni az életed”

    „Az életem, a szívem”, összegzi két szóval érzékletesen munkáját Füzes Kata, az Orfűi Malmok életének központi alakja. Bár bevallása szerint nem kifejezetten az a főnök típus, mégis rendre nála futnak össze a szálak. Kedves, nyitott személyisége a malmok családias légkörének egyik fő forrása. „Sosem érzem munkának, egyszerűen csak csinálom, miközben nem számolom az órákat.” Nem…

  • Színes programkavalkád

    Mozgalmas időszakon vagyunk túl! Bizonyára ti is észrevettétek, hogy az elmúlt két évben igazi programkavalkáddal vártunk benneteket a malmoknál. Célunk az volt, hogy a gazdag épített örökségünk élménydús bemutatása és a gasztronómiai ínyencségek kínálata mellett kulturális csemegékkel is szolgáljunk nektek. 

  • Magtól a papírig

    Kevesen tudják, hogy a kenderből, az emberiség több ezer éves ipari rostnövényének háncsából gyönyörű és magas minőségű merített papír készíthető. A Papírmalomban növényi alapanyagokból, így többek között kenderrostból készítjük a papírt.

  • A Medvehagyma Ház

    “Hiszitek vagy sem, Orfűn ma is él egy sárkány. Látni szerencsére rég’ nem látták, de bárki meggyőződhet arról, hogy még mindig itt van. Amikor megfürdik sziklaodújában, a Sárkány-kútból csak úgy buzog fel a víz. Bizony ilyenkor, ha figyelmesen fülelünk, még a sárkány szörcsögése is hallatszik.”

  • Az Év Tájháza díj nyertese 2024-ben az Orfűi Malmok

    Október 4-én nagy megtiszteltetésben lehetett részünk, ugyanis elnyertük a hazai szabadtéri múzeumok és tájházak legrangosabb elismerését: Az Év Tájháza díjat.  A 2002-ben létrejött Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége 2004 óta minden évben Kárpát-medence szerte díjazza azokat a tájházakat, akik munkájukkal hozzájárulnak a helyi értékek, hagyományok és a kulturális örökség magas színvonalú bemutatásához és fenntartásához. A…